housebox
housebox

creativehungary

Tizenegy hazai vállalkozás vett részt az ötödik Gyártó Mentorprogramban

2026/04/29


Sikerrel zárult a Creative Hungary ötödik Gyártó Mentorprogramja, amely három hónapon át biztosított szakmai fejlődési lehetőséget a hazai kreatívipar gyártói számára. A képzés több szempontból is új szakaszt jelentett a program történetében, ugyanis a divat- és designipari vállalkozások mellett már a szépségipar és a játékipar szereplői is csatlakozhattak a kezdeményezéshez.

Gyártásfejlesztési programunk a résztvevő hazai kreatívipari szereplők gyártási kapacitásainak fejlesztését, a nemzetközi piacra lépés előkészítését és a vállalkozások hosszú távú versenyképességének erősítését támogatja.

 

A háromhónapos képzés online és személyes jelenléttel megvalósuló workshopokból, valamint egyéni mentorálási alkalmakból épült fel. A résztvevő kreatívipari gyártók részletes képet kaphattak a gyártási és üzleti folyamatokat érintő aktuális trendekről, valamint hazai szakértők iránymutatásával áttekintették működésük legfontosabb fejlesztési pontjait. A program tematikája többek között a mesterséges intelligencia iparági alkalmazásának lehetőségeit, a szellemi tulajdonjog kérdéskörét, a technológiai és fenntarthatósági innovációk szerepét, valamint a márkakommunikáció és az online marketing legfrissebb irányait járta körül. A workshopok során külön figyelem irányult a gyártók és tervezők közötti együttműködésekre, illetve a kreatívipari értéklánc különböző szereplői közötti kapcsolódási pontokra is.

 

A mentorprogram során a résztvevő gyártók lehetőséget kaptak arra is, hogy működésüket szakértői visszajelzések mentén értékeljék, valamint olyan gyakorlati eszközökkel gazdagodjanak, amelyek gyártási folyamataik fejlesztését és piaci jelenlétük erősítését támogatják. Emellett a közös workshopok és az egyéni konzultációk lehetőséget teremtettek a különböző szektorokból érkező vállalkozások közötti szakmai párbeszédre is, amely több új kapcsolat és együttműködési lehetőség alapját teremtette meg.

 

A pályázatra beérkezett jelentkezéseket iparági szakemberekből álló tanácsadó testület bevonásával bíráltuk el. A testület a kiválasztás során a vállalkozások innovációs terveit, piaci potenciálját, valamint fenntarthatósági és fejlesztési célkitűzéseit vette figyelembe. A zsűri döntése alapján idén tizenegy hazai vállalkozás kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a mentorprogramban.

 

A mentoráltak között több iparág képviselői is megjelentek. A szépségipar területéről az Adrienne Feller Cosmetics Zrt., a Pharma Sales Consulting Bt. CREMEDIQ natúrkozmetikai márkája, a Hightech Natural Zrt. DRHAZI® márkája, valamint az Anna Harangvölgyi Skinnotech csatlakozott a képzéshez. Ezek a vállalkozások jelentős szakmai tudást képviselnek a prémium natúrkozmetikai fejlesztések, a tudományos alapú bőrápolás, valamint a high-tech kozmetikai innováció területén, emellett többen a nemzetközi piacon is jelen vannak.

 

A divat- és kiegészítőgyártás területéről az AGNESTOTH műhelye, valamint Dormán Andrea by CONTOURS márkája vett részt a programban. Előbbi egyedi hímzésű, művészi táskáiról és kiegészítőiről ismert, míg a by CONTOURS márka portfóliójában egyedi méretre készült ruhák, jelmezek és sportruházati kollekciók sorakoznak. A sportfelszerelések területét pedig a LANE5 Hungary Kft. képviselte, amely a kajak-kenu sportágra specializált technikai ruházat fejlesztésével és gyártásával vált ismertté, termékei pedig már több európai piacon is elérhetők.

 

A design- és építőipari innovációk területéről a KRAUSZ high-tech stone Kft. csatlakozott a mentorált gyártók köréhez, míg a bútor- és belsőépítészeti szegmensből a MOA Woodman Kft. vett részt a programban – amely mentett és természetes úton kidőlt fák felhasználásával egyedi, valamint sorozatban is előállítható bútorokat készít –, valamint, az egyedi gresporcelán burkolatokat és bútorokat fejlesztő és gyártó Mediterrán Kerámia Kft.

 

A kreatívipari kézműves technológiák területét a Spin ’n’ Fox képviselte, amely saját tervezésű szövő- és fonóeszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A vállalkozás a hagyományos textilkészítési technikák és a korszerű műszaki megoldások összehangolásával kísérletezik, kiemelt figyelmet fordítva a hulladék minimalizálására és a fenntartható alapanyagok alkalmazására.

 

A képzés lezárását követően a Creative Hungary a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a korábbi mentorált vállalkozások szakmai kapcsolatrendszerének erősítésére, valamint arra, hogy a résztvevők rendszeresen értesüljenek a hazai és nemzetközi üzleti lehetőségekről, szakmai platformokról és iparági kezdeményezésekről.

 

ADRIENNE FELLER COSMETICS KFT.

ADRIENNE FELLER COSMETICS KFT.

BŐVEBBEN

PHARMA SALES CONSULTING BT / CREMEDIQ

PHARMA SALES CONSULTING BT / CREMEDIQ

BŐVEBBEN

HIGHTECH NATURAL ZRT.  / DRHAZI®

HIGHTECH NATURAL ZRT. / DRHAZI

BŐVEBBEN

ANNA HARANGVÖLGYI SKINNOTECH HYDROCARE BEAUTY KFT.

ANNA HARANGVÖLGYI SKINNOTECH HYDROCARE BEAUTY KFT.

BŐVEBBEN

KRAUSZ HIGH-TECH STONE KFT.

KRAUSZ HIGH-TECH STONE KFT.

BŐVEBBEN

LANE5 HUNGARY KFT.

LANE5 HUNGARY KFT.

BŐVEBBEN

MEDITERRÁN KERÁMIA KFT.

MEDITERRÁN KERÁMIA KFT.

BŐVEBBEN

MOA WOODMAN KFT.

MOA WOODMAN KFT.

BŐVEBBEN

KOCSIS-PINTÉR BORBÁLA EV. / SPIN 'N' FOX

KOCSIS-PINTÉR BORBÁLA EV. / SPIN 'N' FOX

BŐVEBBEN

MARVELOSA KFT. / AGNESTOTH

MARVELOSA KFT. / AGNESTOTH

BŐVEBBEN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.