
Miért jelentkeztetek a mentorprogramba?
Alapvetően nagyon örülünk, ha ilyen lehetőségeink adódnak a saját fejlődésünk kapcsán. A meghirdetett témák és a szakmai stáb alapján egyértelmű volt, hogy itt a helyünk, hiszen a 2025-2026-os időszakban egy teljesen új márkát kezdtünk el bemutatni. A program során pedig be is igazolódott, hogy megérte részt vennünk, különösen a személyes konzultációk alkalmával éreztem úgy, hogy maximálisan célt ért a kezdeményezés.
Magyarországon kivágásra ítélt, természetes úton kidőlt és ritka fákat dolgoztok fel egyedi bútorokká, belsőépítészeti elemekké. Honnan értesültök a megfelelő alapanyagokról, és hogyan jut hozzátok?
Sok-sok év munkája van már emögött. Rengeteg telefonálás, személyes találkozó és még több beszélgetés, ahol igyekszünk meggyőzni a szervezeteket, magánszemélyeket, hogy sok ritka, értékes fa menthető meg. Folyamatosan képviseljük az alapvető hitvallásunkat, miszerint üzleti célból, egy designbútorhoz nem szükséges fát kivágni. Mindig személyesen megyünk el a fákért és legtöbbször a helyszínen is dolgozzuk fel őket, egyrészt, mert hatalmasak, másrészt gyakran fekszenek olyan helyen, amit képtelenség daruval megközelíteni.
Milyen eljárások, gyártási folyamatok alatt változik a kidőlt, kivágott faritkaság egyedi design bútorrá?
Nagyjából három évre előre dolgozunk egy fával. Egy ritkaságért az ország bármely területére elutazunk, a helyszínen feldaraboljuk, majd elszállítjuk a kápolnásnyéki telepünkre. Itt 1,5-2 évig természetes úton szárítjuk, ezt követően kerül a műszárító kamrába, ahol további 2-3 hónapot tölt. Egy idős fa esetében ez mindenképpen egy lassú, kíméletes folyamat. Mindezek után kezdődhet meg a feldolgozási fázis.
Az előállítás során kiemelt szempont a fenntarthatóság. Mi mindenben jelentkezik ez?
Már rögtön magában az alapanyagban. Ezeket a fákat itthon tűzifaként kezelik. Az ebben rejlő paradoxon, hogy ezek a "hibás", hétköznapi asztalosmunkára már nem alkalmas fák sokkal szebb és természetesebb mintákat rajzolnak, mint a szálegyenes, fiatal, ipari fák. A fenntarthatóság pedig abban is tetten érhető, hogy olyan bútorokat készítünk, amelyek generációkon át velünk maradnak, amelyeket valószínűleg már az unokáink fognak restaurálni, és amelyek így lényegesen tovább élnek majd, mint mi.
Az egyedi mellett egyre inkább szeretnétek hangsúlyt helyezni a sorozatgyártásra is. Mi ennek az oka és milyen jellegű szériában előállítható termékek bevezetését tervezitek?
Ennek elsődleges oka, hogy egy teljesen egyedi bútor értékesítése – amelyből nincs két egyforma darab – még belföldön is összetett folyamat, nemzetközi szinten pedig még nehezebben megvalósítható. Emellett a méret és a volumen is meghatározó, a kisebb terektől a közösségi terekig és irodaházakig egyaránt szeretnénk skálázható megoldásokban gondolkodni. Ezért alkottunk meg Kele Sárival egy közös bútorcsaládot, amelynek alapanyaga továbbra is mentett fa, az elemeket pedig olyan szabásminták mentén vágjuk ki, hogy minden darab a bútor részeként hasznosuljon. Ezt hívjuk Zero Waste gyártásnak.
Mik a szakmai és vállalati céljaitok?
Egy olyan márka megalkotása, amelyet továbbra is szívből tudunk csinálni minden nap. Olyan termékek, amelyekhez az emberek azonnal kötődni tudnak, hiszen történetük és tartalmuk van, nem egyszerűen szép bútorok. Úgy vélem, ezzel a megközelítéssel idővel sokat tehetünk a természetért és a design világáért.
Mit tapasztaltok, a famegmunkálás, a faipar terén mi mondható el a szakember-utánpótlásról?
Úgy látom, hogy egyre több fiatalt érdekel a szakma. Kezd hasonlítani a régi aranykorhoz, amikor egy szakembert tiszteltek és megfizettek azért a tudásért, amely egy élet munkájának volt köszönhető. Én ennek a jelenségnek örülök. Az AI nem fog helyettesíteni "gondolkodó kezeket", szükség van az utánpótlásra.
Mit gondolsz, miben tudott legtöbbet segíteni számotokra a mentorprogram?
Minden órán lehetett találni valamilyen újdonságot, elgondolkodtató érdekességet. Számomra a legnagyobb értéket a Pajor Zsuzsival folytatott személyes konzultáció jelentette, hiszen az első perctől kezdve olyan tanácsokkal, feladatokkal látott el bennünket, amelyek láthatóan előre viszik majd az ügyünket.